A Székely Bertalan Óvoda Közhasznú Kulturális Alapítvány az alapítói szándéknak megfelelően az óvodába járó gyermekek környezetének jobbításán fáradozik.

 

Az 1992. évi alapítás óta eltelt  esztendőkben jelentős sikereket értünk el rendezvények szervezésében. Kiemelt fontosságú feladatunknak tekintettük és tekintjük az óvoda anyagi támogatását.

Támogatóink a falu intézményi, vállalati környezetébe, valamint aktivistáink személyes kapcsolati körébe tatoznak. Támogatóink segítsége nélkül csak nagyon keveset tehetnénk.

 

Az utóbbi években az alábbi projekteket tudtuk megvalósítani az alapítványnak köszönhetően:

 

  • 2010-ben játszóteret alakítottunk ki

  • 2011-es évben só szoba készült a gyermekeknek

  • 2012-ben a tornateremhez öltöző, és mosdó helyiség épült

  • 2013-as esztendőben a tetőtérben közösségi teremmel bővültünk

  • 2014-ben az ovi informatikai eszközeit tudtuk megújítani

  • 2016-ban fészekhintát kapott az új óvoda

  • 2017-ben KRESZ-park került kialakításra

  • 2018-ban az udvarokat bővítettük

 

 

 

Várjuk felajánlásaikat az alábbi adószámra

Székely Bertalan Óvoda Közhasznú Kulturális Alapítvány

adószám: 19186797-1-13